MZ 250 ETZ motorkerékpár felújítása

KGSZ - MZ projekt

A Kalorikus Gépek Szakosztály (KGSZ) a tavalyi évben egy igen nagyszabású projektbe kezdett, mely során egy pajtában porosodó és rozsdásodó MZ 250 ETZ motorkerékpár helyreállítása volt a cél. Szakosztályunk jelenlegi elnöke, Kovács Sebestyén nagyvonalú felajánlásának köszönhetően jutottunk hozzá ehhez, a maga korában igen csak modernek és „full extrásnak” tartott motorhoz. A 80-as években új konstrukció váltotta fel az addigi technikát az MZ (Motorradwerk Zschopau) gyárban, tárcsafékkel, különválasztott kenéssel, 12V-os generátorral és új hídvázzal elkezdték gyártani az ETZ 250-est. A motor felújítását – hosszan tartó nem megfelelő tárolás miatt – az alapoktól kellett kezdenünk, ez eleinte állapotfelmérést és tisztítási műveleteket foglalt magába.

    

Ezt követően megkezdődhetett az érdemi munka, a 250 cm3-s motor összeszerelése már önmagában is embert próbáló feladat volt, de a lelkes és kitartó KGSZ tagok segítségével semmi sem lehetetlen. A motort új csapágyakkal, felújított főtengellyel, új dugattyúval és hozzá tartozó gyűrűkkel valamint gyári tömítéskészlettel állítottuk vissza eredeti állapotába. A karburátort sem hagytuk érintetlenül, minden alkatrészt megtisztítottunk és egy felújító készlettel a szükséges alkatrészeket kicseréltük. Az úgynevezett házasítás művelete előtt, mely a motor és váz egyesítését jelenti, szükség volt a váz szétszerelésére, minden elem csiszolására és eredeti színre fújására.

Ekkor már kezdett az MZ úgy kinézni, mint ahogy azt a mérnökei annak idején megálmodták. Az elektromos rendszer kibogozása és felújítása után lehetőség nyílt az eddigi kemény munkánk ellenőrzésére, ugyanis csak ekkor nyílt lehetőség a motor beindítására. Ez egy nagyon feszült és izgalmas pillanat volt mindannyiunk számára. A motor minden várakozásnak és előzetes becslésnek ellent mondva első próbálkozásra beindult, mindenki megkönnyebbülésére. A projekt célegyenesbe érkezett, miután színre fújtuk a légszűrő házat valamint az oldalsó elemet, és a motor megkapta a gyári matricáit. A tank festése és felhelyezése, valamint az ülés felszerelésével pont kerül arra a bizonyos i-re és így elkészült egy igazán szép MZ ETZ 250-es.