Dízelmotorok tranziens viselkedésének javítása sűrítettlevegő-befúvással

Kalorikus Gépek Szakosztály

Dr. Németh Huba előadásában ismerhettük meg a dízelmotorok fejlődésének egyik legújabb fejezetét.

Hibrid járműhajtás-rendszerek

2014. november 5-én, 58 érdeklődő hallgató jelenlétében hallhattunk érdekes információkat a hibrid járművekről Szaniszló Csaba előadásán a KGSZ szervezésében, aki kilenc évig dolgozott a Toyotánál, és 2001-től a hibrid rendszerek magyarországi bevezetésében, annak műszaki támogatásában vett részt.

Totalcar előadás a KTK aulájában

KGSZ - Totalcar előadás

November hónap elején nagy sikerű előadást tartottak a Kármán Tódor Kollégium aulájában a TotalCar újságírói, név szerint: Bazsó Gábor, Vályi István és Winkler Róbert.

Repülőtől az erőműig - a GE Veresegyházon

Az este folyamán Horváth Csaba és Hájas Tamás, a General Electric munkatársai tartottak érdekfeszítő előadást a GE veresegyházi tevékenységéről és termékeiről.

Hajdu Zrt. - Kettős kondenzációs kazánok

KGSZ - Hajdu

A Hajdu Zrt.egy több, mint 60 éves, magyar tulajdonú vállalatcsoport, mely a hagyományos, épületgépészeti termékeken túl ma már az autóipar területére is belépett, illetve a telephely mára Ipari Park minősítéssel teljeskörű infrastrukturális kiszolgálást tud nyújtani az ezt igénylő cégek számára.

GE Women előadás

A korábbi GE előadásoktól eltérően ezen az eseményen arról esett szó, hogy a cég milyen eszközökkel próbálja támogatni saját alkalmazottait a karrier mellett az élet egyéb területein, elsősorban a női munkatársakat.

Korábbi előadásaink

Kalorikus Gépek Szakosztály

Amellett, hogy a szakosztály fő profilja a gyakorlati foglalkozások szervezése, nem maradhat el az elméleti tudásvágy kielégítése sem. Ennek érdekében félévente átlagosan négy előadást szervez a KGSZ.

Stop-motion videó készítése

KGSZ Stop-motion projekt

A szakosztály ezen projektben résztvevő tagjai egy V6-os Audi motor szét- és összeszerelési fázisainak képeiből alkottak látványos stop-motion videót.

Váltómetszet projekt

KGSZ Váltó projekt

A projekt keretei között egy Trabant 601-es váltójából készítenek a KGSZ tagjai bemutató metszetet.

Lada-Lotus projekt

KGSZ Lotus Projekt

A Kalorikus Gépek Szakosztály egyik első egész féléves projektje volt egy vezérműszíjas, 1300 köbcentis Lada motor felújítása. A Sárosi Soma által vezetett heti foglalkozásokon a motor teljes szétbontására, takarítására és felújítására került sor. Beépítésre kerültek új alkatrészek, illetve a szükséges gépmunka (hengerfej-síkolás, égésterek köbözése) után a motort a Szakosztály tagjai összeszerelték és a félév végén sikerrel beindították. A foglalkozásokon átlagosan 12 szakosztálytag volt jelen.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kalorikus Gépek Szakosztály csatornájára